Régi kincsre leltem
Az ember manapság előszeretettel használ nagyon új, modern dolgokat. Gondolok itt a legújabb projektorokra, vetítőtáblákra. Ma már rengeteg iskolában például interaktív táblát használnak, ami egy számítógéppel összekötve persze már nem vitathatóan hihetetlen jó dolgokra képes. Nekem azonban ezek a dolgok már elég nehezen tanulhatók, és annak idején rengeteg írásvetítő fóliát megírtam, és megrajzoltam, hogy azon adhassam át a tudásom a diákjaimnak. Megmondom őszintén, én még a mai napig is ezt használom, és nem azért, mert nem lennék hajlandó fejlődni a korral, hanem mert azt látom, hogy ez a retró dolog hihetetlen kíváncsiságot szül a diákok körében, és lelkesen ülnek be az órákra az egyetem padjaiba, ami megvallom őszintén még engem is meglepett és kuriózumnak számít.
Igen ám, de keresnem kellett egy helyet, ahol az új dolgokat is fóliára tudom vetni ehhez a géphez, és így barangolni kezdtem a neten, hátha rátalálok egy-egy eldugott készletre, mert az gondoltam, hogy ma már nagyon nehezen fogok tudni ilyet beszerezni. Az egyik diákom azonban ajánlotta a grandstores oldalát, ahol az irodaszerek között meg is találtam a kívánt írásvetítő fóliát. Meg is rendeltem és hihetetlen gyorsasággal meg is érkezett, tényleg nem kellett csalódnom a vásárlásban. Azóta már rengeteg dolgot rendeltem innen. Egy igazi kincsesbánya nekem ez az oldal. Mindenkinek csak ajánlani tudom a termékeket, és nem csak az irodaszereket, mert hihetetlen jók és jó minőségűek. Nem mellesleg rekord gyorsasággal meg is ékreznek az emberhez. Ha valaki igazán speciális termékeket keres, jó áron és megbízható szállítással csak ajánlani tudom ezt a kis oldalt.