Nem olyan régen úgy döntöttem, hogy szükségem van egy kis segítségre az értékesítés területén. Kezdetben úgy gondoltam, hogy talán kellene nyitnom egy kis üzletet, ahol egy alkalmazott ki tudná szolgálni az oda látogató érdeklődőket, és bizonyára nagyon jó és szép benyomást keltene a vendégek számára, ha az ékszerek együtt, szépen kirakva lennének bemutatva, és nem olyan kezdetleges megoldásokkal, mint amit eddig tudtam nyújtani számukra. Természetesen abban is reménykedem, hogy az eladások számra növekszik, és össze tudok gyűjteni egy kis tartalékot a közeljövőre, és egy-két fejlesztésre.

Arra jutottam azonban, hogy lehet, hogy mégsem a bolt lenne számomra a legjobb megoldás, hanem talán egy webshopot kellene nyitnom, talán az lenne az, ami kiszolgál engem és a vevőket is, méghozzá úgy hogy az mindenki számára megfelelő és kényelmes legyen. Persze tudom, hogy ehhez nagyon magas szintű webshopra van szükség, éppen ezért igyekeztem a legjobbakat megtalálni a piacon. Jelenleg azt tudom mondani, hogy a döntés megszületett, a webshop készül, én pedig egy nagyon fontos elemre találtam kivitelezőt, a Sziky fotó fogja ugyanis készíteni a webshopban megjelenő termék képeket.

Tudom, hogy a kialakítás és design mellett szinte ez az egyik legfontosabb terület, mert hát a vevő azzal a képpel találkozik, amit kiteszek az oldalra, annak vizsgálata alapján dönt, és ha úgy látja, hogy a valóság van a szeme elé tárva, és bízhat abban a képben, akkor rendleni fog, ha azonban bizonytalan marad a terméket illetően, akkor tovább fog sétálni. Azt gondolom, hogy ez a munka a legjobb kezekben van, a shop pedig hatalmas eredményeket fog hozni remélhetően.