Az ember néha, főleg, ha már túl van egy életkoron, bizony a legegyszerűbb dolgokban képes meglelni a legnagyobb örömét. Én utoljára a gyerekemen láttam ezt, amikor egy éves kezdett lenni, hiszen mindegy volt számára, hogy mi a játék tárgya, csak érdekes legyen, zörögjön vagy csörögjön, legyen fényes vagy guruljon, és ha villog még jobb, és máris órákig el tudott vele játszani és hihetetlen módon tudott neki örülni, lehetett az akár egy üres ásványvizes doboz is. Én most valahogy így érzem magam, mert nem olyan régen találtam egy oldalt, ahonnan rendeltem egy hihetetlen egyszerű dolgot, ami mégis nagyon megkönnyíti a mindennapi életemet és a rend tartását a sminkes dolgaim között, és ezért én egyszerűen imádom, akármilyen egyszerű is.

A smink tároló kis dobozom ugyanis nagyon egyszerű, mégis hatalmas segítség abban, hogy egy helyen legyenek a különböző sminkes eszközeim, a rúzsok, a körömlakkok, ecsetek, és szemceruzák, kiegészítők és így tovább, ráadásul úgy, hogy nagyon kevés helyet foglal el ez az egész pakk így a tükör előtt, és hát így a férjem is sokkal könnyebben veszi az akadályokat reggelente. Különösen gondolom ezt azért, mert még ő is megdicsérte az új szerzeményt, pedig általában észre sem szokta venni, ha valamilyen új dolgot teszek a fürdőszobába, legyen az akár egy egyész szekrény is. Napokig képes kerülgetni mire észreveszi, szóval nyilván kényelmesebb neki is így reggelente a készülődés, és észrevette, hogy nagyobb rendszert is tudok így artani a dolgaim között.

Ez az egyszerű kis dolog hihetetlen örömet szerzett nekem, és így rendeltem egyet a barátnőmnek is. Hát mondanom sem kell, hogy odáig volt érte és vissza, és azonnal megkért, hogy vagy mondjam meg honnan rendeltem, vagy rendelje neki még egyet, mert kettőben kényelmesen elfér minden dolga és hatalmas hely marad a fésülködő asztalán, szóval szeretne még egyet.

Én persze az oldal nevét adtam meg neki, na nem azért mert nem szívesen rendeltem volna neki még egyet, vagy annyira drágán adnák ezt a terméket, hanem azért, mert rengeteg hasznos dologra fog még rátalálni, biztos vagyok benne, és semmi pénzért nem fosztottam volna meg ettől az örömtől. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt az oldalt. Én imádom.