Hónap: 2019 december

Véletlen találkozás öröme

Sok időt töltök az interneten, és mindig keresek valami újat, valami lenyűgözőt, amivel meglephetem magam, vagy a páromat. Mindig jelenik meg valami új, és én szeretek toppon lenni, amennyire csak lehet. Most nem milliós tételű termékekről beszélek, hanem akár egy ruháról, vagy valamilyen elektronikai eszközről, esetleg valamilyen trendi kiegészítőről. Bevallom, én is sokszor rendelek olyat, ami felesleges, és kis idő múlva már túl is adok rajtuk.

Ritkák az olyan termékek, melyek igazán hasznosak is tudnak lenni. Egyik ilyen keresésem során bukkantam a Heelgood oldalára. Nem is tudtam, hogy már léteznek elasztikus anyagú sarokvédők. Az oldaluk nagyon letisztult és átlátható, könnyen navigálhatunk rajta. Kíváncsian néztem szét, majd elolvastam, hogy mire is valók ezek a termékek pontosan. A vezetésnél a kárpit és a gumiszőnyeg által a cipőkön okozott károkat hivatottak megelőzni. Egyből meg is néztem a cipőimet, és beláttam, nem is butaság ez. Én is sokat vezetek és nekem is vannak foltok, kopások a kedvenc cipőim sarkain, amik eddig igazán fel sem tűntek.

Megnéztem a páromét is és neki is fellelhetőek ezek a nyomok. Nem is haboztam, hiszen ezen az áron olyan terméket kaphatok, ami a több tízezres cipőinket kímélik, így rendeltem is mind a kettőnknek. Gyorsan meg is érkezett. Felhelyezése tényleg nem bonyolult, és minden cipőhöz könnyen illeszkedik. A páromnak nem is szóltam róla, csak amikor megérkezett, egy kis ajándékként adtam át neki. Elmagyaráztam neki, hogy hogyan bukkantam rá, és hogy mire jó. Azóta örömmel viseljük és mindig a kocsiban tároljuk, hogy véletlenül se felejtsük el használni.

Apple gondoskodás

Az Apple terméke, az iPhone, 2007 óta van jelen az okostelefonok piacán.  Volt vezetője, Steve Jobs zseniálisan meglátta a lehetőséget az okostelefonokban, és sikerült egy korszakalkotó készüléket megalkotnia. A fejlesztések, valamint a folyamatos kutatások által egy megbízható készüléket hozott létre, saját operációsrendszerrel, az IOS-sal. Kialakult egy olyan divat, mondhatni egy új trend, ami sok követőt vonzott magával.

A mai napig az egyik legközkedveltebb telefonok közé tartozik. Igaz, ár szempontjából nem épp a legolcsóbb kategóriába tartozik, de biztosak lehetünk benne, hogy egy szép külsejű és egy stabil rendszerű telefont kaphatunk a pénzünkért. Mivel minden részletében átgondolt, precízen összeszerelt készülékről van szó, legtöbbször felhasználói hibából keletkeznek rajta sérülések. Akaratlanul is leejthetjük, úgy, hogy összetörik, vagy megkarcolhatjuk a kijelzőnket, esetleg a hátlapot. De az is  lehet, hogy az akkumulátor mondja fel a szolgálatot. Ilyenkor kell eldöntenünk, hogy beérjük-e egy olcsó utánzattal, vagy inkább vesszük a fáradtságot és keresünk egy profi iPhone szervizt. Ha szeretnénk telefonunkat újra eredeti állapotában tudni, akkor az iSzerelés a tökéletes választás.

Kifejezetten Apple készülékek garancián túli javításával foglalkoznak, minőségi termékekkel dolgoznak, és kiváló szaktudással rendelkeznek. Látványszervizük által, mi is végignézhetjük a javítás folyamatát és meggyőződhetünk róla, hogy a legjobb kezekbe került telefonunk. Ezen túl az iSzerelés nem csak szervizeléssel foglalkozik, hanem Apple  termékek forgalmazásával is. Így, ha le akarnánk cserélni régi kedvencünket egy újabb típusra, azt is megtehetjük. Az iSzerelés segítségével a telefonod új életre kelhet, vagy átadhatja helyét az újabb iPhone-odnak.