Én világ életemben szerettem volna megtanulni úszni. Már gyerekként irigykedve néztem azokat, akik csak úgy behuppantak a vízbe, és már haladtak is előre, ezzel szemben én még csak be sem mertem menni a mélyebb vizekbe, mert egyszerűen elsüllyedtem, nemhogy előre nem haladtam, de az is félő volt, hogy egyáltalán egyszer nem jutok ki elég levegővel és úgy kell valakinek kihúznia. Persze akkoriban nem volt még lehetőség arra, hogy valaki magán oktatót fogadjon, és úszást tanuljon, a tanárok pedig nem igazán foglalkoztak azzal, hogy nekem nem megy ez a vizes játék, egyszerűen elintézték annyival, hogy nem lehet valaki mindenben jó, majd a többi dolog teljessé teszi az életemet.

Így alakult ki tehát az, hogy felnőttként is még csak csodálkozva néztem a mélyebb vizeket, és vágyakoztam aziránt, hogy egyszer valaki engem is tanítson meg jól úszni, hogy élvezni tudjam én is ezt a sportot. Hála a jó égnek a jelenlegi párom mindenben támogat, és ezt is a kezébe vette, így kerített nekem egy olyan oktatót, aki most már azt mondhatom, hogy sikeresen tanítgatott, hiszen már távokat úszok, és közel sem kell még csak kicsit sem félnem attól, hogy bármi bajom lesz, magabiztosan és jól úszok. Éppen ezért most már kezd egy kicsit unalmas is lenni számomra ez a sport, hiszen számtalanszor már közel három-négy kilométereket úszok le egy-egy edzésem alatt, persze kifejezetten amatőr szinten, de jól jönne valami zene számomra a víz alatt.

Persze tudom, hogy ez kifejezetten luxus dolognak számít, de én tényleg teljesen kikapcsolok amikor a víz alatt mozgok, és arra gondoltam, hogy egy-egy jó zenével ez az élmény még katartikusabb lehetne. Találtam is hozza egy tökéletes edzőtársat, az extrembazar oldalán, egy mini touch vízálló vezeték nélküli fülhallgató személyében. Hihetetlen élmény most már így az úszás számomra. Nem csak fizikailag segít szinten tartani magam, de fel is tölt, és teljesen kikapcsol. Imádom.