A gyerekek korán érnek, egyre korábban. Mondja mindenki. Én ezt eddig nem is nagyon hittem, és megmondom őszintén nem is igazán foglalkoztam vele, egészen addig, még engem is nem kezdett el érinteni a dolog. A gyerekem ugyanis nyolc éves, de néhány dologban olyan, mintha már legalább tizennégy lenne.
Történt például valamelyik nap, hogy az apja telefonja otthon maradt, és játszott vele. Véletlenül leesett, és hát mondanom sem kell, hogy szükségessé vált a Xiaomi kijelző csere, mert a telefonban teljesen keresztbe tört. A fiam először nagyon megijedt, mert tudja jól, hogy az apjának nagyon fontos a telefonja, majd egyszer csak rám nézett és azt mondta: anya, a múltkor is a xiaomiszervizshop.hu volt ahova apa vitte a telefonját, és nagyon gyorsan megcsinálták neki, kérlek vigyél oda és megcsináltatom a zsebpénzemből.
Na hát én erre kíváncsi lettem és elvittem a szervízbe, ahol a gyerek lebeszélte, hogy estig megcsinálják a telefont és ki is fizette tényleg a zsebpénzéből. Rájöttem, hogy az összes összespórolt pénze elég lesz ahhoz, hogy kifizessen mindent, persze azért kapott egy kis engedményt, amikor látták, hogy nincs elég pénze, pontosan ezerötszáz forint hiányzott neki hozzá.
A telefon kész lett, én kifizettem a fennmaradó összeget, az apja hazaérkezéséig pedig már a helyén állt a telefon. Ami a legmeglepőbb volt számomra, hogy nem akarta elhallgatni az apja előtt ami történt, elmesélte neki és elnézést kért, de elmondta, hogy a telefon már készen van, javítva vára őt ott, ahol hagyta. Még az apjának is tátva maradt a szája a gyereket hallgatva.
Később pedig úgy döntöttünk, hogy valahogyan pont annyi pénzt fog kapni a születésnapjára, amennyit bele kellett fektetnie ebbe a kis projektbe. Persze ő jól értette ezt is már, és nagyon meg is köszönte. Azt hiszem ezt hívják úgy, hogy már kész felnőtt. És ez engem nem is zavar, még megmarad gyereknek is, esténként odabújik hozzánk, mesét néz és bújócskázik az utcabéli gyerekekkel.