Az egyedi játékok köre
Mindig is nagyon szerettem a gyerekeket, és ez arra is vonatkozik, hogy a játékaikat is mindig nagyon irigyeltem felnőttként is. Amikor a saját gyerekeim megszülettek, elkezdtem nekik otthon játékokat gyártani. Horgolással, famunkával és egyéb lehetőségekkel, és amikor ezt az ismerősök meglátták, elkezdtek sorba állni, hogy ők is szeretnének kérni. Gyesen voltam a gyerekekkel, így miért ne csináltam volna meg egy-egy játékot nekik is, hiszen tudták, hogy jól vannak ezek a játékok összerakva, jó alapanyagokból készülnek, nincsen semmi káros anyag bennük, ami a gyerekekre veszélyt jelentene, egyszóval biztonsággal merték odaadni a gyerekeknek, akik számtalan meg egy lehetőséget fedeztek fel a játékokban, nem mellesleg töredék árért, mint amit a boltban ki kell fizetni egy-egy játékért.
El is indult egy hullám, és már azon kaptam magam, hogy szinte nagyüzemben készítem a játékokat, egyszerre nem is egy, hanem volt, hogy három is készült. Elkezdtem gondolkodni, hogy ha erre ekkora kereslet van, akkor miért is ne lehetne kiszolgálni? Én szívesen csinálom, a vásárlók pedig nagyon keresik és szívesen viszik haza, ráadásul pénztárca kímélő is, és még a gyerekek számára is sokszor sokkalta egészségesebb, mint bármelyik bolti, nagy üzemben gyártott játék. Persze egy-egy alkatrészre itt is kell figyelni, hogy le ne essen, vagy el ne hagyják, ha olyan a játék, de leginkább teljesen biztonságosak és maximális szinten oda lehet őket adni a gyerekeknek minden félelem nélkül.
Ma már ott tart a dolog, hogy elkészült a weboldalam, és a https://fotodastudio.hu/ csapat csinálja a fotókat a játékokról, hogy minél részletgazdagabb és élethűbb, profibb termékfotók szerepelhessenek az oldalon. Hiszen valamit vagy nagyon jól csináljunk, vagy sehogy, hála a jó égnek, a férjem mottója is ez, aki hihetetlen módon támogat engem mindenben, amiért – természetesen a szeretete és szerelme mellett – nagyon hálás is vagyok neki. Így találtak otthonra ezen a kis oldalon az én egyedi játékaim, és indulnak útjukra, remélem nagyon – nagyon sok örömöt hozva minden gyerek számára.