A munkavédelem és én
Jogász hallgatóként az ember azt gondolja, csak egyszer szabaduljon ki az iskola padjai közül, övé lesz a világ. Értelmes dolgokat fog csinálni, és végre nem csak a könyveket kell bújnia, számos – számára teljesen érthetetlen – paragrafus társaságában töltenie a napokat látszólag feleslegesen. Mindenki úgy gondolja, elegendő, ha tudja mit hol kell keresnie, és bizony a munka világában sokkal jobb és másabb lesz az élet. Én azt gondolom rengetegen felébredtünk már ebből az álomból, az első munkahelyen töltött hónap után már biztosan látja ugyanis az ember, hogy ez egy rózsaszín álom volt, ami bizony véget is ért.
Vagy csak én helyezkedtem el rosszul, rossz helyen, nem tudom, de én nagyon pórul jártam az első hónap után. Elhelyezkedve egy nagyvállalatnál ugyanis azt gondoltam, hogy az enyém lesz a világ. Ehelyett a munkavédelem területe lett az enyém. Hála a jó égnek, nem a teljes ellátása, hanem csak a jogi szaktanácsadás a területet átfogó kolléga számára, de bizony ez sem lett fenékig tejfel. Ez a terület mindig is mumusnak számított az egyetem alatt is számomra. Nagyon sok határidős feladatot, jogszabályi kötelezettséget és határidőt tartalmaz, és nem mellesleg, ha mégis probléma alakul ki, komoly károkat okozhat a vállalat számára, ha vétséget állapítanak meg, nem csupán anyagi, de morális szempontok miatt is. Nagyon jól ki kell alakítani tehát ezt a területet, főleg egy gyártó vállalat életében, mert pontosan és biztosan kell tudni mindig bizonyítani, hogy ha baleset történik, az nem a vállalat mulasztása miatt alakul ki, hanem elsősorban a munkavállaló hanyagsága vagy figyelmetlensége miatt. Azért mondom ezt, mert az esetek többségében sajnos ez így van, a bíróság elé tárt ügyek tekintetében, de sajnos ez nem egyértelműen bizonyítható, és a munkavállaló ilyen érelemben a törvény előtt előnyben van.
Ma már azt mondhatom, beletanultam ebbe a területbe, és szívesen segítek kialakítani a megbízott külső partner számára a mi vállalatunk profiljához és gyártási útvonalához tökéletesen illeszkedő, személyre szabott munkavédelmi előírásokat és terveket, gyakorlatokat és oktatásokat. Hála a jó égnek eddig azt mondhatom, hogy sikeresen, mert bár volt három baleset is a működés során amióta a rendszert kialakítottunk, gyors és hatékony beavatkozás és védelmi funkció lépett fel minden esetben, aminek hatására mindhárom esetben csekély, nyolc napon belül gyógyuló sérülés történt csak. Bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha nem ez a rendszer van érvényben, hanem egy sablonok alapján készült semmitmondó szabályzat.